Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Hell!

ha hozzá szeretnél szólni,  valamelyik bejegyzésemhez. Vagy csak a többi látogatóval szeretnél beszélni, itt megteheted... (:
ha ingább e-mailt szeretnél nekem küldeni, de nem találtad meg a címem: tigrisfekete@gmail.com
 -  ne itt reklámozd oldalad, írj levelet, lehet belinkellek... -

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

keri-tamas@freemail.hu

(Tamás, 2010.01.31 19:40)

Hell,

A másik dolog pedig szerintem az, hogy az embernek nincs joga a tudásával szemérmeskedni és etikai kifogásokra hivatkozva továbbra sem cselekedni azután, hogy a kaszpi tigris tíz-húszezres eredeti állományát kiirtotta egy másfél-két millió négyzetkilométeres eredeti elterjedési területről, ami szerintem jóval meghaladja a manapság becsült potenciális élőhely kiterjedését, illetve a tigrises térképeken folyton-folyvást feltüntetett 1900-ban saccolt élőhelyét. Lehet, hogy száz éve paradicsomi állapotok uralkodtak a maihoz képest, de a lőfegyveres pusztítás, és az élőhelyek átalakításának kora, valamint az emberi nyomás már akkor is évszázadok óta tartott. Ennek az ember közvetlen közelében élő tigris alfajnak valamikor a középkorban lehetett nagyjából „érintetlen” az állománya, akkor vadászták modern tűzfegyverek nélkül, illetve akkor volt elég kicsi a népesség, hogy az emberi tényező ne legyen számottevő.

Szerintem mindenképpen kár lenne megelégedni néhány poros bundával illetve kifakult fényképekkel.
Ha már van génsebészet, akkor ne csak világító paradicsomokat, önmeddő vetőmagokat vagy biológiai fegyvernek való szupergyilkos baktériumokat fabrikáljanak vele, hanem használják ki helyes célokra. Kihalt állatfajok alfajok géntérképének elkészítése és utána rokon fajokkal történő visszatenyésztés szerintem ilyen dolog. Pár száz éve különböző szigeteken vagy most már a szárazföldeken kiirtott madarak, hüllők visszatenyésztése rokon fajokkal, alfajokkal még nem a Jurassic Park vagy Dr. Moreau szigete lenne. Sajnos a legtöbb ember által kiirtott faj esetében ez eleve kizárt, mert sokszor csak metszetek, festmények maradtak fenn róluk vagy sokszor egyszerűen tudományos leírás nélkül tűnnek el és egyszerűen nincs olyan múzeumi maradvány, amiben teljesen sértetlen, legalább a géntérkép elkészítéséhez használható DNS lenne.

keri-tamas@freemail.hu

(Tamás, 2010.01.31 18:52)

Hell Carsi,

Most fejeztem be a cikk német oldalra történő közlését. Hát ha nem génsebészettel megbuherált tigriseket telepítenek újra, hanem "csak" szibériai tigriseket, nekem úgy is jó. Mivel egy gén a különbség az szinte semmi.Legfeljebb szegény szibériai tigriseknek nyaranta izzad majd mindene a szubtrópusi erdőkben. Remélem a dolog sikerül, én nagyon drukkolok.

Igen eléggé üres vidékek vannak Közép Ázsiában. A Mongol című filmet nem tudod láttad-é, azt is Kazahsztánban forgatták. Hatalmas sztyeppék, erdők, hegyvidékek. Valójában tényleg a hozzáállással van a gond, ha valaki megtudja tigris van a közelben azonnal vadászni kezd rá, régebben pedig az ősi kereskedővárosok, mint Szamarkand, Buhara, Horezm, stb. mellett is volt tigris, tudták, hogy nagyjából melyik bozótosban, csalitosban nádasban kóborol, és nem mentek utána, hajtóvadászni. A Kaszpi tigrisről nem is jegyezték le, hogy emberevő volt,az lehet hogy marhatolvaj volt, de ezt elnézték neki. Árvíz, járványok is tizedelték az állományt. Ezennem volk kiakadva az ottani pásztorok, nem úgy mint szegény olasz vagy német kollégáik, akiknél ha egy bárányt is elragad a vadmacska, a visszatelepített hiúz, vagy farkas, azonnal rohannak a puskáért és mennek lelőni a dúvadat. Vagy ott vannak az angolok, akik a világon mindenkinek osztják az észt a természetvédelem terén, de otthon a hörcsög és a róka meg a nyúl a nagyvad, már vaddisznójuk sincs. Pedig egy farkas vagy hiúz elég piskóta egy tigrishez képest. Érdekes, az olaszoknál, osztrákoknál, angoloknál, skandinávoknál sokkal gazdagabb Erdélyben és Balkánon maradtak medvék és farkasok és mégis megélnek a pásztorok. Amint mondtam, minden a hozzáállás kérdése.

Carsi

(Feketetigris, 2010.01.31 18:03)

Hell Tamás!
Tegnap öcsém kiáltott, hogy a hírekben tigrisek vannak de márcsak a végét értem el. De láttam a kis tigrist és a leendő párokat :)

Ez a "feltámasztás" igen meglepett. Kíváncsi vagyok mi lesz az eredmény. Kapnak-e kellő engedélyeket, meg minden. Azt nem kétlem, hogy a tudásunk meg van rá, de abban nem vagyok biztos hogy minden ember egyetért azzal, ha ekkora mértékben beavatkozunk a természetbe. Mert az biztos, hogy e két macska visszahozásával nem fog megállni a folyamat.
Nagyon érdekel mi is lesz...
Mindenesetre jó hallani, hogy ekkora terület még alkalmas a tigrisek fentartására Ázsiában.

keri-tamas@freemail.hu

(Tamás, 2010.01.31 17:36)

Hell Carsi,

Az új év is tartogat meglepetéseket. Most találtam egy újabb képet egy iráni (kaszpi) tigrisről: http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Babremazandaran.jpg
A Veszprémi Állatkert tigriseiről tegnap az M1 híradó is beszámolt - a Szása elég pöttöm még tenyészhímnek, konkrétan a két jövőbeli arája megenné reggelire, de egy-két év és a dolog megváltozik.
Remélem, összejön a veszprémiek terve és lesz szibériai tigris szaporulat.

Kedvenc vesszőparipám, a Kaszpi tigris ügyében is pozitív fordulat állhat be. Mivel most már több mint egy éve, 2009 január óta feketén fehéren kiderült, hogy a kaszpi tigris és a szibériai egyetlen génben különbözik, szerintem meg lehetne próbálni a génsebészettel, hogy helyreállítsák a kaszpi tigrist is. Ezt mások is így gondolják.

keri-tamas@freemail.hu

(Tamás, 2010.01.31 17:35)

CIKK:

http://www.payvand.com/news/10/jan/1082.html

Irán, Oroszország fel akarja támasztani Közép-Ázsia két kihalt nagymacska faját, az ázsiai gepárdot és a kaszpi tigrist
Forrás: Press TV 2010 Január 09.
Iráni és az orosz környezetvédők nemrég nagyratörő közös tervet jelentettek be, céljuk, hogy visszatelepítsék a vadonból fél évszázada kihalt kaszpi tigrist, valamint az ázsiai gepárdot.

-Ázsiai gepárd

A 2010 Január 02-án Teheránba látogató orosz környezetvédők küldöttségét Szergej Donszkoj, az Orosz Föderáció Természeti Erőforrások és Ökológiai miniszter-helyettese, vezette, hogy megvitassák a két nagymacska faj visszatelepítésének és helyreállításának lehetőségét.

A találkozó során, az iráni ökológusok felvillantották annak a lehetőségét, hogy észak Irán dzsungeleit (szubtrópusi Hyrcaniai kevert erdőket) újra betelepítsék a rendkívüli Kaszpi tigrissel, amely alfaj több mint 40 évvel ezelőtt pusztult ki.

2009 januárban, a modern genetikai elemzés során kiderült, hogy a Kaszpi Tigris valójában egy szibériai tigrismert a két alfajt csak egyetlen nukleotid különbözteti meg egymástól. A Kaszpi-Tigris így a szibériai tigrisből visszaállítható.
Orosz és nemzetközi természetvédelmi csoportok hatására a tigris vadászatát 1947-ben betilották, de ez a védelem a Kaszpi tigris számára sajnos már túl későn jött. Az orvvadászat és egyéb tényezők a fenséges macska végét jelentették. A védelmi erőfeszítések azonban a stabilizálták a szibériai tigris állományát és megmentették élőhelyét. A két alfaj múltbéli keveredése szerencsére lehetővé teszi, hogy a Kaszpi-tigrist feltámasztva; ez a pompás alfaj ismét elfoglalja jogos helyét a tigrisek családfája között.

CIKK VÉGE.

Az észak iráni erdőkről wikipédia cikk németül: http://de.wikipedia.org/wiki/Kaspischer_Hyrcania-Mischwald. Ez az erdőtípus 55000 négyzetkilométeres területet (fél Magyarország) borít, itt volna egy pár tigrisnek élőhely.
Más: http://www.savethetigerfund.org/AM/Template.cfm?Section=Full_Reports&Template=/CM/ContentDisplay.cfm&ContentID=2714

Egy tigris szakértők által összeállított anyag, amiből a 63. oldalon kiderül, hogy valójában Közép Ázsiában még 1 millió négyzetkilométer lehetséges tigris élőhely létezik!
A szibériai tigrisnek pedig 2,2 millió négyzetkilométer tajga állna rendelkezésre (ez a Bajkál-tóig terjedő eredeti elterjedési terület, tehát nem csak az Amur-Usszuri vidék két tartományáról beszélünk. Ha nem lenne vadorzás, illetve a helyi lakosság eltűrné a tigriseket, mint ezt a múltban évezredekig megtette akkor hely elvileg bőven volna a nagymacskáknak.

Carsi

(Feketetigris, 2010.01.19 19:20)

Hell!
Új manü : Állatkertek
- magyarországi állatkertek nagymacskáinak felsorolása
Új fotóalbum: 6-Állatkerti képek
- állatkerti macskákról képek
Az adatokat fokozatosan teszem fel, az állatkertek által visszaküldött levelek alapján. Igyekszem a bővítésekkel nem el csúszni. Egyenlőre ennyi.
További Szép-Jó Estét!

Carsi

(Feketetigris, 2010.01.11 17:03)

a link meg kimaradt :P
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=5&id=14546

Carsi

(Feketetigris, 2010.01.11 17:02)

azért nincs veszve minden :)
Szumátrai tigrisek

" Egyedülálló felvételeket örökítettek meg a szumátrai dzsungelben felállított speciális kamerák: egy rendkívül ritka és veszélyeztetett szumátrai tigrisanyát és kölykeit sikerült lencsevégre kapni. "

Kíváncsi tigrisek :)
http://www.vimeo.com/8351982
videó

Carsi

(Feketetigris, 2009.12.31 18:52)

Hogy boldog lehess, 3 kincset keress:
Higgy, remélj, szeress.
Hozzon az új év örömből végtelent,
szeretetből önzetlent,
sikereket mit csak lehet!”

BÚÉK!

Carsi

(Feketetigris, 2009.12.28 16:53)

Hell!
Hát úgy tűnik nem mentem valami messzire...
egy kérdéssel fordulok hozzátok, Látogatók.
Szeretném megtudni, hogy mekkora igény van a videókra, próbának betettem egyet: http://www.feketetigris.eoldal.hu/cikkek/ami-meg-kierdemelte_-hogy-felkeruljon-az-oldalra/gondolatok
Várom a visszajelzéseiteket :)
A bejegyzések után legyenek ez mintájára videók az állatokról?, vagy legyenek, de ne a bejegyzésekben, nyissak nekik külön menüpontot...
várom véleményeiteket :)

Carsi

(Feketetigris, 2009.12.28 16:29)

Hell!

Tamás által küldött linkek bekerültek a "Linkek tigrisekről, nagymacskákról" linkgyűjteménybe http://www.feketetigris.eoldal.hu/cikkek/nincs-megadva-rovat/linkek
ha eddig nem olvastátok el, itt az ideje :)
a fordításokat sajnos nem tudtam, mint 'hiperhivatkozás' -nem biztos, h ez a becses neve- betenni, de kis keresgéléssel a dátumok alapján könnyen megtalálható itt, a csevegjünk! menüben
mára ennyit terveztem, legközelebb nem hanyagolom el ennyire az oldalt
További szép-jó estét!

keri-tamas@freemail.hu

(Tamás, 2009.12.24 16:02)

Klassz Karácsonyi tigrises képek - a szumátrai tigris ajándékokat nyitogat

Sydney Taronga Zoo

http://www.smh.com.au/photogallery/environment/conservation/all-i-want-for-christmas-is-/20091223-lcma.html?selectedImage=3


Boldog Karáconyt!!!!!!!!

Carsi

(Feketetigris, 2009.12.22 19:27)

Hell!

ökológia jeles :P ez gyerekjáték volt, kedvenc tételem...
holnap sütögetek, meg karácsonyozgatunk, és jövőhéten behozom lemaradásaimat...

addig is mindenkinek BOLDOG KARÁCSONYT!!!

Havazik, havazik... Meg sem áll tavaszig.
Tán az egész világ hó alatt aluszik.
Hó alatt aluszik, Pilláját se nyitja,
hó alatt aluszik kertünkben a fűzfa.
Álmában barkát bont; csupa fehér bársony...
Azt hiszi tavasz van, s itt van a karácsony.
Itt van a karácsony, most nyílik virága,
hócsillagot bontott minden bokor ága.
Ünnepel a tél is; felöltözött szépen,
Kint sétál az utcán Ünnepi fehérben.

keri-tamas@freemail.hu

(Tamás, 2009.12.21 15:53)

A tigris farmokat Kína kormánya hivatalosan is támogatja, különben nem lenne 14 államilag regisztrált, hivatalosan működő tigrisfarm.

* A tigris termékeket jelenleg még nagyrészt illegálisan lőtt tigrisekből fedezik be - szerintem a tigrisfarmokról is történik feldolgozás.,Mivel a vadállomány már nem sokáig bírja, a vadorzott tigris sosem lehet annyira biztonsgos árualap, mint a tömegtermelt nagymacska a legalizált farmokról.

A tenyésztők gazdag üzletemberek, akik hosszú távú befektetésként nézik a tigriseket. Pénzük van, kivárnak, a fél-legális tigris kereskedelmet hallgatólagos beleegyezés mellet hagyják pöntyögni. A legalizálást követően azonnal felturbózzák százezer tigrisre a tenyész-állományaikat.

Már jelenleg is évente 300-400 tigris pusztul el a farmon tartott 4000 tigris állományból, ami a mindenkori tenyész állomány tizedét jelenti. Nemigen akad ellenőr aki ellenőrizze, vajon tényleg természetes úton halnak meg illetve nem dolgozzák fel őket - egy tigrisfarmon hamar lába kelhet egy kellemetlenkedőnek.

Így százezres állománynál évente tízezer "természetes úton elhullott" tigrist tudnak majd előállítani kereskedelmi célból.

* Ilyen számok mellett üzleti szempontból teljesen mindegy hogy Indiában 900 vagy 1400 tigris maradt mert s kínai nagybani termelők teljesen más nagyságrendben gondolkoznak;

* Lehet hogy egy szép napon farmokból tenyésztett tigriseket engednek majd ki India rezervátumaiba, hogy turisták nézhessék őket, és lehet hogy Kínában is létrehoznak ilyen rezervátumokat.

* A törzskönyvezett tenyésztés a kereskedő szempontjából is megéri; pl. az alfajok bundája más-más így több terméke lesz. A természetvédők pedig alfajtisztán tenyésztett tigrisekből tudnak választani a visszatelepítéshez. Ez állami szabályozás kérdése.

*Az árrés a fekete piacon csempészet tigris és a famon tenyésztett állat között mégsem akkora, a csempészárút megdrágítja a sok közvetítő, a kenőpénzek, stb. tehát nem a vadorzó 20 dolláros befektetéséből kell kiindulni.


A tigris élőheyek a túlnépesedés miatt is elfogynak -legalábbis Indiában.

keri-tamas@freemail.hu

(Tamás, 2009.12.21 07:41)

A hétvégi ügyelet alatt volt egy kis időm fordítgatni.

Nagy kalappal a vizsgákhoz. Boldog karácsonyt.

Íme egy újabb cikk:

http://www.npr.org/templates/story/story.php?storyId=6546127
A tigrisfarmok megmenthetik a fajt?
John Nielsen
November 28, 2006
Természetvédők szerint a vadon élő tigris a kihalás szélén áll. Húsz évvel ezelőtt még több tízezer (???) példánya élt a vadonban, ma már lehet kevesebb, mint 3000 nagymacska maradt.
A vadon élő tigrisre az egyik legnagyobb fenyegetést az orvvadászok jelentik, akik az állatokat csapákkal és méreggel irtják. A tigris valamennyi testrészét el lehet adni. A legtöbb szakértő egyetért, hogy az orvvadászatot a hagyományos ázsiai orvosságok virágzó fekete piaca tartja fenn, olyan termékekkel, mint a tigris-vér bor és a tigriscsont por. A feketepiac felszámolása - az orvvadászokkal szembeni szigorú fellépés illetve tigris termékek tilalma által- kudarcot vallott, különösen Kínában.
Radikális lépések
Egyesek természetvédők szerint eljött a radikális lépések ideje a vadon élő tigrisek megmentése érdekében: a tigrisfarmokról származó csontok és szervek eladását törvényessé kell tenni.
"Nagyjából 4.000 tigris él ezeken a tigrisfarmokon, vagyis körülbelül évente 300-400 tigris pusztul el természetes úton" mondta Barun Mitra az Új Delhi Szabad Piac Intézet képviselője. "A kérdés a következő, mit tegyünk együtt a tigris csontokkal és tetemekkel?"
Mitra a hagyományos orvoslás piacát ezekkel a tigris csontokkal és tetemekkel el akarja elárasztani, akárcsak a Kínában törvényesen bejegyzett 14 tigrisfarm tulajdonosai. Mitra szerint az árak meredeken csökkennek majd, ha a kereskedelem törvényes lesz. Ha leesnek az árak, akkor a tigris orvvadászat okafogyottá válik, hiszen a termékek olcsók lesznek és nem éri meg a tigrisek öldöklése a vadonban.
Mitra szerint a legális értékesítésből származó nyereségek egy részét az orvvadászat elleni programokra vagy természet programokra lehetne átirányítani, és a korábbi orvvadászokból pedig természetvédelmi őrök lehetnek. Más országokban, ilyen típusú programok évente milliókat hoznak.
"Ha ezeknek a pénzösszegeknek akár egy töredéke is eljut India és Kína szegény vidéki térségeihez, akkor az ottani lakosság hozzáállása alapjaiban változik meg az ott élő vad tigrisekkel szemben” - mondta Mitra.
Mitra lett annak a tervnek a nem hivatalos szóvivője, miszerint a vadon élő tigriseket a farmon tenyésztett tigrisek csontjainak és szerveinek értékesítéséből származó bevételekkel kellene megmenteni. Mitra nemrég látogatott meg néhány kínai tigrisfarmot a kínai kormány meghívására. Kína jelenleg még nem foglalt hivatalosan állást a tigrisfarm termékek kereskedelmének törvényesítésével kapcsolatban, de a természetvédők és más kormányok szerint egyértelmű, hogy a kínai kormány támogatja ezt az elgondolást, akárcsak a tigrisfarmok tulajdonosai.

keri-tamas@freemail.hu

(Tamás, 2009.12.21 07:40)

Törvényességi kérdések
A legtöbb kínai tigrisfarm nyilvánosan látogatható. A legnagyobb farmokra zárt turistabuszok hozzák a látogatókat, melyeket nagy tigrisfalkák követnek. Más farmokon a turisták fizetség ellenében azt is végignézhetik, hogyan tépik szét a farmtigrisek a teherautókról kidobott élő teheneket - Grace Gabriel, az International Fund for Animal Welfare szervezet munkatársa szerint. Gabriel úgy véli, ezeket a kegyetlenségeket be kellene tiltani és a tigrisfarmokat pedig be kellene zárni. További probléma, hogy a legális farmtigris kereskedelem az orvvadászatot csak tovább fokozná, mivel egy palack tigris-vér borról vagy tigris csont porról lehetetlen megállapítani, vajon farmon tenyésztett tigristől illetve vadorzók által elejtett tigristől származik. Ez igen megnehezíti a bűnüldözők dolgát.
Gabriel asszony nem hisz abban, hogy a tigrisfarmok tulajdonosai önkéntesen lemondanának a legális kereskedelemből származó hasznukról, hogy azt orvvadászat-ellenes, illetve a vad tigrisállományokat szolgáló természetvédelmi programokra fordítsák. Ugyancsak kételkedik abban, hogy a piaci alapú tigrisfarm kereskedelem valaha is képes lesz árversenyben felszámolni az orvvadászatot, ez közgazdasági képtelenség.
Ezzel maximálisan egyetért Richard Damania, az Adelaide Egyetem közgazdász professzora. Szeirnte is lehetetlen, hogy a farmtigris termék valaha is olcsóbb legyen egy vadorzónál, akinek maximum 20 dollár költséget jelent egy vad tigris elejtése. A farmon tenyésztett tigriseket ugyanis a születéstől kezdve életük végéig etetni kell, ami önmagában is több ezer dollár költséget tesz ki.
"Ezt az árrést soha nem lehet bezárni," mondja Damania, "még akkor is, ha hozzáadjuk a tigris vadonban történő elpusztításának plusz költségeit."
A tigrisfarmok megnövelik a keresletet
Damania szerint a Mitra-féle legalizációs terv fogja igazán megnövelni az orvvadászatot, mert a tigris piacon olyan vásárlók is megjelennek, akiknek eszébe sem jut, hogy a feketepiacon szerezzenek be tigris termékeket. Ez felhajtja a keresletet, ami aztán az egekig felveri árakat, ami tovább ösztönözné az orvvadászatot, és még több vadon élő tigrist fognák megölni.
Damania szerint a kisebb rezervátumokban élő tigriseket az orvvadászok így néhány éven belül kiirtanák, a nagyobb rezervátumokban ehhez valamivel hosszabb időre volna szükség.
"Ez az új terv lenne a megmaradt vadon élő tigrisek halálos ítélete," mondja Damania. Barun Mitra szerint a vadon élő tigrisek már így is halálra vannak ítélve ezért kell a tigrisfarm terv kockázatait bevállalni.
"Nem tudom megérteni, hogy lehet egy ilyen nagy gazdasági értéket elrohasztani a kereskedelmi tilalom miatt", mondta Mitra, amikor az egyik tigrisfarm csarnokában meglátta a felhalmozott tetemeket.
Valamennyi fél egyetért abban, hogy nem az orvvadászat az egyedüli veszély, amely a világ vadonjaiban fennmaradt tigriseket fenyegeti. Az emberi túlnépesedéssel is számolni kell; a tigrisek által még az 1990-es években is lakott élőhelyek felét az ember már felszámolta.

Carsi

(Feketetigris, 2009.12.20 13:07)

Köszi az újabb infókat Tamás! :)
kedden lerendezem az ökovizsgám, és ha meglett a jog, akkor belevetem magam a sűrűbe:) bár így belegondolva ha nem lett meg, akkor is...
de most megkeresem hogy mit is jelent a "szinkron és aszinkron szaporodó populációk" mert így még nem futottam össze a fogalommal, de valami oylasmire tudok gondolni, hogy a rovarok tömeges megjelenésekor kelnek ki a madárfiókák, de hogy ennek az ellentetje.. na majd kiderül
további szép-jó napot!
Carsi

keri-tamas@freemail.hu

(Tamás, 2009.12.19 19:34)

http://www.smh.com.au/environment/conservation/poachers-set-to-cash-in-on-year-of-the-tiger-20091217-l027.html

Az orvvadászok nagy pénzt kaszálnak a tigris évében

2009 December 18

Tigrisek végveszélyben
RANTHAMBORE, Rajasthan: India vadon élő tigrisei már a puszta túlélésért versenyeznek a szubkontinens közel 1,2 milliárd fős lakosságával. De a természetvédők arra figyelmeztetnek, hogy egy új fenyegetés közeleg - a kínai újév. A kínai zodiákus szerint 2010 Február 14-én kezdetét veszi a tigris éve, amely újabb lendületet adhat India nagymacskáinak testrészeivel űzött illegális kereskedelmnek. A hagyományos kínai gyógyászat tigris testrészek iránti igénye nagyban hozzájárult az indiai tigris állomány csökkenéséhez. Az Environmental Investigation Agency, egy brit nem-kormányzati szervezet legutóbbi jelentése szerint a kínai tigrisbőr-kereskedők minden korábbinál magasabb nyereséget várnak, mert jövőre mindenki egy tigrisbőrt akar majd beszerezni. A jelentés szerint a kereskedők pontosan tudják, mennyire megritkultak a vadon élő tigrisek és az eljövendő tigris évét extraprofit szerzési lehetőségnek tekintik.
A természetvédők többször vádolták Kínát, hogy nem tesz eleget a tigris testrészek illegális kereskedelme ellen. Jairam Ramesh az indiai környezetvédelmi miniszter nem rejtette véka alá aggodalmát, miszerint az új év leginkább az indiai tigrisekre jelent közvetlen veszélyt. Idén augusztusban fel is kérte Kínát, hogy további segítséget nyújtson az illegális tigriskereskedelm felszámolása érdekében. Miután Indira Gandhi az akkori indiai miniszterelnök 1973-ban elindította a Project Tiger akciót, a tigrisek létszáma az 1970-es évek elejétől 1989-ig folyamatosan nőtt, a kezdeti 1800-ról több mint 4000 példányra. De aztán a hagyományos kínai gyógyszerek gyártói India felé fordultak az alapanyagokért, miután Kína tigris állományait kiirtották, mondta Belinda Wright, természetvédő és a Wildlife Protection Society of India társaság alapítója. Az 1990-es évek eleje óta egy borzalmas háború folyik -mondta. A tigris testrészek iránti óriási kereslet Kínából alapjaiban változtatott meg mindent. Az illegális kereskedelem a tigris élőhelyek melletti faluközösségek hagyományos orvvadászatára alapozódik. A falubelieket a nagyvárosi vevők által megfizetett nagy összegek viszik rá az orvvadászatra. Gyakran a nők gyakran a futárok, akik a tigris testrészeket tömegközlekedési eszközökön szállítják a nagyvárosi közvetítőkhöz, például Új Delhibe. Az illegális árut ezt követően a hagyományos kereskedelmi útvonalakon, Nepálon és Burmán keresztül csempészik Kínába.

keri-tamas@freemail.hu

(Tamás, 2009.12.19 19:33)

A hagyományos kínai orvoslás a tigris valamennyi testrészét felhasználja; a csontokat, a péniszt, heréket, a pofaszakállt, a szemgolyót, bőr-szövet és a vért is beleértve. Rajasthan állam Ranthambore Nemzeti Parkjában 2002 és 2004 között igazi orvvadászati válság folyt, amikor 22 tigris tűnt el. Mintegy 40 orvvadászt tartóztattak le és helyeztek vád alá. Egy helyi szervezet, a Tiger Watch, megállapította, hogy a parkőrök tevákenysége nem volt elég. A szervezet programokat indított a helyi orvvadászok oktatásának egészségügyi helyzetének javítására, és a munkalehetőségek növelésére. Külön oktatási programokat szerveztek, ahol a fiatalokat beszélték le az orvvadászatról. Goverdhan Rathore, a természetvédő és Ranthambore-I szállodatulajdonos elmondta, hogy a helyi orvvadász falvakban szervezett szociális és gazdasági fejlesztési programok a közösségek és a tigrisek jólétét egyszerre fejlesztették. Az elmúlt két évben a tigris populáció drámai módon megnőtt a Ranthambore rezervátumban, mióta az orvvadászat megszűnt- mondta.
Ay orvvadászat sajnos nem az egyetlen kihívás. India lakosságának létszáma önmagában is a tigris élőhelyek elszigeteléséhez és eltűnéséhez vezet.
India lakosságának csaknem megduplázódott mióta a Project Tiger akció 36 éve elkezdődött. A tigris élőhelyek szomszédságában élő lakosság sok esetben a világ legszegényebbjeihez tartozik; így gyakran nincs más választásuk, mint hogy pontosan azokat a természeti erőforrásokat fosztogassák, melyekre a tigriseknek és zsákmányállataiknak is oly nagy szüksége volna. A felmérések kimutatták, hogy a tigrisek leginkább az India központi részén található legszegényebb tagállamokban fogyatkoztak meg a nagyobb mértékben, pontosan ott, ahol korábban a tigrisek állománysűrűsége a legmagasabb volt.
Manmohan Singh miniszterelnök kormánya a tigris megőrzést elsődleges céllá nyilvánította, és további pénzeszközöket biztosít a finanszírozás érdekében.
De India nehézkes politikai rendszere megnehezíti, a tigris védelem országos kordinálását a nemzeti hatóságok részére. A természetvédők szerint az erdészetért és a természetvédelemért közvetlen felelős tartományi kormányoknál sok esetben hiányzik a tigris állományok megfelelő kezeléséhez szükséges politikai akarat és szakértelem. A fővárosban kidolgozott programok pedig nem végrehatjhatók a terepen tevénykedő illetékes erdészeti hatóságok által. Mr Rathore véleménye szerint a természetvédelmi hatóságok India szerte megbízhatatlanok; sokkal jobban felelősségre kellene vonni őket.
India számára sokkolók voltak a legutóbbi tigris állomány felmérések; a 2008 évi összesítés szerint ugyanis már csak 1411 tigris maradt India vadonjaiban; ez 60 százalékos állománycsökkenésnek felel meg egy évtizeden belül! Egyes természetvédők szerint még ez a szám is túlzottan optimista, szerintük valójában már csak kevesebb, mint 900 vadon élő tigris maradt. A tigris éve tehát ezt a létszámot fenyegeti további csökkenéssel.


Carsi

(Feketetigris, 2009.12.03 21:52)

Szibériai kis tigris érkezett Németországból a veszprémi állatkertbe. A vadaspark egy új fiatal tenyészcsapatot akar összeállítani, ezért hozták az állatot Natasa, a több mint 20 éves tigris mellé.


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10

Következő »